Elkezdett fájdogálni a hasam. Olyan furcsa feszítő érzés volt, ami szinte minden napomat végigkísérte. Hála a google-nek nem ijedtem meg tőle, mert azt írták, hogy ez nagyon gyakori tünet, hiszen a méhnek fel kell készülnie, hogy hamarosan sok változáson fog keresztülmenni. 

Hát jöjjön a következő dilemma. Ki legyen a nőgyógyászom? Magán vagy állami? Még az esküvő előtt igyekeztem megkérdezni a barátaimat, hogy tudnak-e jó nőgyógyászt ajánlani, de nem igazán kaptam jó ajánlást. A férjemmel gondolkodtunk, hogy mi legyen, de aztán ő, mint a családunk feje a kezébe vette az irányítást és keresett a lakóhelyünkhöz közel egy magánorvosi centrumot. Szimpatikusnak tűnik, közel van, az árak sem súlyosabbak mint más magánorvosnál, akkor próbáljuk meg.

De lássuk csak, miért is olyan nehéz számomra ez a kérdés? Kamaszkoromban voltam utoljára nőgyógyásznál, és nem kellemes emlékeket gyűjtöttem akkor magamba össze. A megalázottság érzése volt a legerősebb, ami bennem maradt, és azóta is mindig, ha azt a szót hallom, hogy nőgyógyász görcsbe rándul a gyomrom. Így a rendelő honlapján elkezdtem nézegetni a nőgyógyászok képeit. Mit is mondtak? A nők túl durvák. Neki olyan furcsa az arca, neki a rendelési ideje nagyon nem hozható összhangba a munkámmal… Nem szeretek ránézésre döntést hozni, de most ez történt. Kiválasztottam a legszimpatikusabbat, és bejelentkeztünk hozzá.

Olyan voltam az időpont előtt mint, akit a mészárszékre visznek. Bármire elcseréltem volna ezt a látogatást, de nem volt menekvés. Az erős férfi az oldalamon állt fogta a kezem, és azt mondta, hogy a baba érdeke. Ha nem lesz szimpatikus, akkor többször nem megyünk hozzá.

Végül behívtak. Szimpatikus arc fogadott, meleg kézfogás. Elmondtam a szorongásomat, meg hogy nyáron mentem férjhez, csináltunk egy tesztet és pozitív lett. Majd elhangzott a rémisztő: „Vetkőzzön le, de csak alulról!” - mondat. Uram, kérlek segíts meg! - sóhaj hangzott az én számból.

Megvizsgált, majd ultrahang, amire nem számítottam, hogy nem a hason tologatós cuki, hanem egy másik fajta…

De túléltem. Nagyon bíztató, de még pici, két hét múlva jöjjek vissza, akkor már lesz szívhangja, és hivatalosan onnan számít életképesnek. Azért nyomtat egy fotót. Számomra nem ismerhető fel rajta semmi, de azért örülök neki.

Néhány kérdés: Mit szedek? Allergiagyógyszert és elkezdtem az Elevit terhesség előtti és első trimeszterre ajánlott tablettát szedni. Az jó. Azt javasolja, hogy szedjek még folsavat, hogy elkerüljük a velőcsőzáródási rendellenességet. Igen, de azt olvastam, hogy túl sok a 3 mg egy napra. És az orvos erre a mondatra felcsattan, nem nagyon, de érezhetően. Azt mondja, hogy nem szabad a google-ről tájékozódni, és neki ez bizalmatlanságot tükröz. Hohó… nem gondoltam, hogy ilyen hatása lesz, háttérbe húzódok, de azért nem veszíti el a teljes szimpátiámat.

Bejelentkezünk a következő időpontra, és örülünk a képnek. Túléltem az első alkalmat. Hála Istennek!

Ahogy teltek a napok egyre inkább gyanakodtunk, hogy valami történik. Minden nap megbeszéltük, hogy semmi gond, ha mégis megjönne, akkor is minden rendben van. De azért imádkoztunk, állhatatosan, elfogadva Isten akaratát. Megbeszéltük, hogy amennyiben a hétvégéig nem jön meg, akkor a következő héten csinálunk egy tesztet. Elkezdtem óvatosan utánaolvasgatni a terhesség jeleinek, meg hogy mikortól érdemes tesztet csinálni, persze úgy, hogy a google-barátunk nehogy megneszelje a dolgot, és véletlenül bármit posztoljon bárhová. 

Pénteken történt egy furcsa dolog. A munkahelyemen odajött valaki hozzám, és megkérdezte, hogy gratulálhat-e. Nem értettem  először, hogy mire gondol, aztán azt  mondta, hogy milyen szép ez a kis felső, és ő arra gondolt, hogy... Bevallom nem igazán tudtam hirtelen mit kezdeni a helyzettel. Látta zavaromat, és azt mondta, hogy ő nagyon szurkol nekem. Be kell vallani elég furcsa volt ez a jelenség. Nem is sejtette, hogy hamarosan biztosan tudnék igent mondani a kérdésére. :D

Amikor már 7 napot késett, akkor nem bírtuk tovább és vettem egy tesztet, zavartan mentem be a patikába, mint aki valami rosszat csinált. Furcsa érzés volt. A hölgy kedvesen megkérdezte, hogy tegye-e zacskóba, magamban kicsit felháborodtam, hogy ez kérdés?!

Hazajöttünk és izgatottan, kicsit félénken belepisiltem egy műanyagpohárba. Hogy lehet, hogy ennyi idős vagyok, és sohasem kellett még vizeletvizsgálatra mennem? De ez most teljesen mindegy. Elolvastuk a tájékoztatót, és 5 másodpercig beletartani, majd 5 perc várakozás… Mi van, ha nem jó a teszt vagy a bizonyos „nem értelmezhető az eredményt” mutatja. Előfordul, hogy vetélés után még mindig termelődik benned az az anyag, ami alapján megállapítja, hogy terhes vagy, de igazából már nem is vagy az… Istenem annyi kérdés… Te tudod a választ! És letelt az 5 perc. Két egyértelmű csík… Ami azt jelenti, hogy pozitív! Hogy mi? Igen, babát várunk. :)

Felfoghatatlan érzés volt, a sírás és a nevetés váltakozott bennem. És valami csodálatos dolgot láttam meg a férjem szemében. A reményt, a büszkeséget, a hálát egy pici féltéssel keveredve.

Igyekeztünk lenyugtatni magunkat, én azt mondogattam, hogy akkor válik biztossá, ha egy orvos is megállapította, hogy várandós vagyok. De innen már nem volt megállás. :)

Minden ment a maga útján. A hét elején elmentem fodrászhoz hajat festetni (!), arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy megszépülök, hiszen az ősz hajszálak 27 évem ellenére nem hagynak nyugodni. A hétvégére egy baráti kiruccanást terveztünk a nyaralóba, és mivel általában 28 naposak a ciklusaim, ezért sanszosnak éreztem, hogy akkor meg fog jönni. Kicsit feszült a mellem, de hát ez ilyenkor természetes, több csokit ettem, de ez ilyenkor szintén természetes. Semmi gyanús. 

A hétvégén azonban a röpizés, társasozás, kicsi munka el is vette a figyelmemet arról, hogy nem jött meg, a férjem még tett is egy-két utalást, hogy csak nem… De nem merte befejezni a mondatot, azt hiszem mind a kettőnk fejében kérdőjelek voltak, de nem mertük ekkor még kimondani, hogy min gondolkodunk, mert úgy éreztük, hogy ez az állapot az egyik pillanatról a másikra változhat, és nem a baba irányába. Hát elindult az a néhány napon át tartó (amit reménység szerint hosszú hónapok követnek majd) várakozás. Tele kérdőjelekkel. Tele bizonytalansággal. És tele reménnyel, a szívünk mélyén.

A reménység pedig nem szégyenít meg. Róma 5:5

Ezen a héten még mindig nem sejtettem, hogy valami már folyamatban van a méhemben. Azt hiszem, hogy ekkorra sikerült teljesen belevetnem magam a munkába. Iszonyúan hatékonynak és dinamikusnak éreztem magam. Élveztem a házas élet minden pillanatát és próbáltam egyensúlyban tartani a házasságom, a munkám és a barátaim érdekes háromkarú mérleghintáját. Közel sem olyan egyszerű feladat. A férjemmel sokat beszélgettünk arról, hogy szeretnénk kisbabát, de semmiképpen sem szeretnénk rágörcsölni. A környezetünkben erre is sok példát láttunk, hogy milyen nehezen élik meg a várakozás időszakát, akik már nagyon szeretnének babát. Ez megrémített.

A párkeresésnek, egyedüllétnek mindketten megéltük a nehézségeit, és most, hogy végre Isten megajándékozott egymással nem akartunk a gyerekkérdésen görcsölni. Teljes mértékben Istenre bíztuk. Még csak pár hete voltunk házasok, és tudom a mai világban azt szokták mondani, hogy előbb szokjátok meg egymást, élvezzétek ki a gyerekek nélküli időszakot, de mi úgy éreztük, hogy Isten jobban tudja, hogy mikor van itt az ideje a gyermeknek. Mi van, ha azt mondjuk, hogy várunk 1-2 évet, és utána már készek leszünk a gyerekre, de akkor meg csak 1-2 év próbálkozás után kapjuk meg. Úgy éreztük, hogy nem a mi feladatunk ebben dönteni, Isten kezébe tettük napról napra. És hiszem, hogy ez volt a legjobb döntés, amit meghozhattunk.

Nyilván ezzel nem azt szeretném mondani, hogy minden pár egyből vállaljon gyereket, hiszen nagyon fontos, hogy a házaspár tagjai egységben legyenek ebben a kérdésben. Az nem lehet, hogy az egyik készen áll, a másik meg még döntöget. De bátorítalak, hogy feltétlen bizalommal legyetek Felé, mert Ő tudja, hogy mikor van itt a rendelt ideje a különféle dolgoknak.

Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

Ap. csel. 1:7  

Számunkra a második hét visszaállás volt a munkába. Azt hiszem, hogy egy hosszabb szabadság eleve megviseli az embert, de még inkább, ha ez egy esküvő és egy gyönyörű nászút után történik, de mit volt mit tenni, mindkettőnknek vissza kellett menni dolgozni, és elindultak a munkás hétköznapok. Azt hiszem, hogy ezen a héten még semmit sem éreztem, semmi sem volt gyanús. De történt mégis valami. Tudnotok kell, hogy a férjem családja már az esküvő előtt is azt hajtogatta, hogy milyen jó lesz, ha lesz gyerekünk, a férjem szüleinek lesz végre unokájuk. Az esküvői üdvözlőkártyákon is a gyermekáldás kívánása volt a leggyakoribb. Na és ezen a hétvégén volt egy összejövetel a férjem családjával. Elkapta a karom a férjem keresztmamája, aki oly szívesen feszegeti nyílt körben a legkínosabb tabutémákat is, és a következőket mondta.

-Azt álmodtam, hogy mész előttem, ilyen kis csinosan mint ahogyan most vagy, és egyszerre megfordultál, és látszott, hogy nagy pocakod van, és azt mondtad, hogy fiút vártok. Lehet, hogy egy boszorkány vagyok, de ezt mindenképp el akartam mondani neked.

Istennek hála ezt az álmát csak velem osztotta meg, tőle szokatlan módon a legnagyobb „diszkrécióban”. De még így is sikerült zavarba hoznia, azt hiszem, hogy belepirultam az esetbe.

Igazából zsigerből elutasítom a boszorkányokat, még akkor is, ha ilyen cukin szimpatikusnak tűnnek mint a fenti képen… Persze, a mesében jelen vannak, jó és gonosz harca, de a most élő, jövendőmondó, varázsgömb mögött ülő pénzhajhászok ki tudnak borítani. Természetesen ez a kedves rokon sem így értette. (gondolom)

Mindazonáltal mindig érdekesnek találtam, hogy Isten az álmon keresztül szólít meg bibliai szereplőket, ad útmutatást, bátorítást. Igazából a férjem is egy álmon keresztül kapott megerősítést Istentől, hogy kezdeményezzen beszélgetést velem. Szóval nem tudom, a jelenlegi tudásommal már látom, hogy akkor egy olyan dolgot vetített előre, ami valóban abban az időszakban következett be. Vajon Isten arra használta őt, hogy felkészítsen minket az örömhírre? :) 

Azt hiszem, hogy a legtöbb édesanyának ekkor még eszébe sem jut, hogy már babát vár. Így volt ez velem is, hiszen furcsa módon az utolsó menstruációtól számolják a terhességet. Nekem még most sem sikerült ezt teljesen befogadnom, de nővéremtől azt a magyarázatot kaptam, hogy megpróbálják a legkorábbi időpontot belőni, amikor már teherbe eshet valaki. És ez peteérés ide vagy oda, már a menstruáció után egyből megtörténhet.

Így volt ez velem is, a nászútunkon érkeztek a piros betűs ünnepek, aminek természetesen egyikünk sem örült, de mióta láttam azt, hogy körülöttem mennyire sokszor nem természetes a ciklus rendszeressége, és milyen sokan szenvednek hormonjaik önállóságától, azóta hálás voltam azért, hogy nekem ez nem okoz olyan nagy terhet, mint sok barátnőmnek. A tengerben nem fürödtem többet, de nagyon sok minőségi időt tudtunk férjemmel eltölteni, ami szintén nagy kincs, ha tudja az ember, hogy a hétköznapokban már nem adatik meg ennyi közös idő. Tehát senki sem tudhatja, aki babát szeretne, hogy nem ez lesz-e az utolsó menstruációja egy jódarabig. :)  

Biztasson ez mindenkit, aki attól szenved, hogy babát szeretne, és kudarcként éli meg, hogy újból megjött.

Miért keresztyén?

Egészen egyszerűen azért, mert én az vagyok. :) Ezzel nem szeretném kizárni azokat, akik nem vallják magukat keresztyénnek vagy kereszténynek vallják magukat. (Milyen érdekes a magyar nyelv és ami mögötte van.) De nem szeretnék zsákbamacskát árulni, életem egészét áthatja, hogy Istenhez tartozom. Nem keresztyén parafrázisokat szeretnék puffogtatni, hanem leírni, hogy én hogyan élem meg ezt az időszakot Istennel. A nagyobb olvasóközönség érdekében nem szeretném ezt eltitkolni.

Miért kismama?

Nyáron férjhez mentem (Juhé!), és Isten nagyon hamar megajándékozott minket egy pici magzattal. Remélem, hogy ahogyan ő fejlődik hétről hétre, a mi bölcsességünk is úgy fog növekedni, hogy amikor világra jön, akkor jó szülei lehessünk.

Miért blog?

Olyan sok blog létezik már, de kutatgatásaim alatt nem találtam olyat, amelyik ezt az időszakot mutatná be. A babavárástól egészen a gyermeknevelésig. Mindezt keresztyén szemmel, kis iróniával, ha kell akkor öniróniával. Remélem, hogy élvezetes és hasznos olvasmány lesz a leendő kismamáknak, akik akár a metrón is olvashatják majd ezen sorokat.