Ezen a héten még mindig nem sejtettem, hogy valami már folyamatban van a méhemben. Azt hiszem, hogy ekkorra sikerült teljesen belevetnem magam a munkába. Iszonyúan hatékonynak és dinamikusnak éreztem magam. Élveztem a házas élet minden pillanatát és próbáltam egyensúlyban tartani a házasságom, a munkám és a barátaim érdekes háromkarú mérleghintáját. Közel sem olyan egyszerű feladat. A férjemmel sokat beszélgettünk arról, hogy szeretnénk kisbabát, de semmiképpen sem szeretnénk rágörcsölni. A környezetünkben erre is sok példát láttunk, hogy milyen nehezen élik meg a várakozás időszakát, akik már nagyon szeretnének babát. Ez megrémített.

 

A párkeresésnek, egyedüllétnek mindketten megéltük a nehézségeit, és most, hogy végre Isten megajándékozott egymással nem akartunk a gyerekkérdésen görcsölni. Teljes mértékben Istenre bíztuk. Még csak pár hete voltunk házasok, és tudom a mai világban azt szokták mondani, hogy előbb szokjátok meg egymást, élvezzétek ki a gyerekek nélküli időszakot, de mi úgy éreztük, hogy Isten jobban tudja, hogy mikor van itt az ideje a gyermeknek. Mi van, ha azt mondjuk, hogy várunk 1-2 évet, és utána már készek leszünk a gyerekre, de akkor meg csak 1-2 év próbálkozás után kapjuk meg. Úgy éreztük, hogy nem a mi feladatunk ebben dönteni, Isten kezébe tettük napról napra. És hiszem, hogy ez volt a legjobb döntés, amit meghozhattunk.

Nyilván ezzel nem azt szeretném mondani, hogy minden pár egyből vállaljon gyereket, hiszen nagyon fontos, hogy a házaspár tagjai egységben legyenek ebben a kérdésben. Az nem lehet, hogy az egyik készen áll, a másik meg még döntöget. De bátorítalak, hogy feltétlen bizalommal legyetek Felé, mert Ő tudja, hogy mikor van itt a rendelt ideje a különféle dolgoknak.

Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

Ap. csel. 1:7  

Megosztás a facebookon